Karácsonyi köszöntő

„Az Ige testté lőn, és közöttünk lakozék.” János evangéliuma kezdetének a csúcspontja ez a mondat. Sajnos a mai magyar fordítások már nem adják vissza az eredeti gazdag tartalmat. A születendő gyermek csillaga ragyog, és ez a világosság belehasít a bűn sötét éjszakájába.

A romlott, reménytelen, megalkuvó ember számára hirtelen felcsillan a remény. De ez nem egy múló pillanat, nem egy felsejlő reménysugár, ami tovatűnik, hanem velünk marad, közöttünk lakozik. Az eredeti görög szöveget valahogy úgy lehetne fordítani, hogy „köztünk verte fel a sátrát”. A nomád ember számára pedig ezt azt jelentette, hogy valakit befogadtak, valaki innentől kezdve hozzájuk tartozott. Velük örült, velük szenvedett, velük dolgozott, és ha kellett, értük szállt csatába: akár a halálig menően is védte övéit. Jézus eljött, és azóta is velünk van: velünk és értünk dolgozik, küzd. Megérti, hogy hogyan élünk, mik a nehézségeink, örömeink.

Karácsony öröme éppen ezért nem egy múló pillanat. Nem egy nosztalgikus fellobbanás gyermekkorunk ünnepei, az elmúlt családi együttlétek felé. Karácsony mindig új kezdet. Ránézünk a kisdedre, és visszamosolygunk rá. Eszünkbe jutnak a reményeink, lehetőségeink. És maga a gyermek, aki küzdeni fog értünk, a biztosíték, hogy Isten nem hagy el bennünket, hogy most már velünk lakik, átéli, amit mi. Kézen foghatjuk, és ő nem engedi el a kezünket. Az erős Isten megmutatja gyöngeségét, és arra hív, hogy hagyatkozzunk teljesen Őrá.

Engedjük szívünkbe a karácsonyi reményt! Álljunk meg, gyönyörködjünk a kisdedben, és hagyjuk, hogy a szívünk mosolyogjon vissza rá!

Mindezekkel a gondolatokkal kívánok magam és munkatársaim nevében áldott Karácsonyt!

Zoli atya