Az egyházi év 5. – Nagyhét
A nagyhét az egyházi év csúcspontja. Jézus jeruzsálemi tartózkodására emlékezünk ezen a héten.
Már egy hete, nagyböjt ötödik vasárnapján eltakartuk a kereszteket. Virágvasárnap a szertartás a templom előtt kezdődik barkaszenteléssel, valamint Jézus jeruzsálemi bevonulásának elbeszélésével. Déli népeknél nem barkát, hanem pálmaágakat szentelnek, hiszen ezeket terítették Jézus lába elé a bevonuláskor.
Ezek után vonul az asszisztencia a templomba Jézust követve, ahol bemutatjuk a virágvasárnapi szentmisét. Egyfajta előrevetítésként az evangélium helyett Jézus szenvedéstörténetét olvassuk fel, hogy ezáltal jobban átélhessük mindazt, ami a héten fog történni.
A nagyhét első feléről túl sok szó nem szokott esni. Eredetileg ekkor Jézus feljárt tanítani a templomba, ekkor történt a kereskedők kizavarása, valamint hétfőn délután kivonult tanítványaival Betániába, ahol a korábban feltámasztott Lázárnál és testvéreinél vendégeskedett.
Húsvét a zsidóknál az egyiptomi menekülés ünnepe, amikor is péntekről szombatra virradó éjjel az öldöklő angyal körüljárt, aminek hatására a fáraó elengedte őket. A jeruzsálemiek éppen ezért a széder esti vacsorát péntek este költötték el a kovásztalan kenyérrel és a frissen vágott báránnyal, valamint a keserű salátával. A templomban viszont annyi áldozati állatot nem tudtak egyetlen nap leforgása alatt levágni, ami a zarándokoknak is elég lett volna, éppen ezért a zarándokok egy nappal korábban ünnepeltek. Így került az utolsó vacsora csütörtökre.
Nagycsütörtökön a szentmisében megjelenítjük az utolsó vacsorát, ahol Jézus megmosta tanítványai lábát, valamint megalapította az Oltáriszentséget. A szentmise végén pedig megjelenítjük azokat az eseményeket, amelyek csütörtök este történtek. Jézus tanítványaival együtt elvonul a getszemáni majorba imádkozni, ahol virrasztásra kéri tanítványait. Itt fogják el, innen menekülnek el az apostolok. A liturgiában ez úgy jelenik meg, hogy az Oltáriszentséget elvisszük a tabernákulumból egy más őrzési helyre, jelezve azt, hogy Jézust elfogták. Az oltárfosztás pedig a menekülést, a szétszóratást jeleníti meg. A szentmise után virrasztunk, hiszen Jézus erre kérte az apostolokat. Az orgona elhallgat, kifejezve azt a fájdalmat, amit Jézus elfogatása jelent.
Nagypénteken Jézus szenvedésébe kapcsolódunk be böjtünkkel. A keresztúton felidézzük azokat az eseményeket, amelyek a főpap házától elindulva Jézus haláláig, temetéséig vezetnek. A délutáni szertartásokban, a „csonkamisében” pedig a pap és a nép leborulással jelzi a Jézus halálán érzett fájdalmat, majd a János-passióban felidézzük újra az eseményeket. A kereszt leleplezése és hódolata pedig megmutatja, hogy bár nem úgy, ahogy az apostolok várták, Jézus valódi király, aki a kereszten trónol, aki a keresztfán szerezte meg számunkra az üdvösséget. A szertartásban lehetőségünk van még áldozásra. Ezen a napon imádkozzuk még Jeremiás siralmait, valamint a sötét zsolozsmát. Itt a gyertyák szimbolizálják Jézust és apostolait, akik elfutnak, de ennek ellenére Jézus fénye égve marad, hogy később beragyoghassa a világot.
Nagyszombaton Jézus a sírban fekszik. Ősi hagyomány, hogy ilyenkor meglátogatjuk a sírt, jelezve azt, hogy számunkra Jézus akkor is fontos, amikor éppen nem kaphatunk tőle semmit. A háromnapos sírban fekvést a zsidó számítás szerint számoljuk, ahol minden megkezdett nap teljes napnak számít: így péntek az első, szombat a második, vasárnap pedig a harmadik, amikor is a feltámadás történik. A napok kezdete pedig mindig az előző nap napnyugtakor van. Éppen ezért a feltámadási szertartást legkorábban napnyugtakor lehet kezdeni, de szép szokás, amikor az eredeti eseményeknek megfelelően késő éjjel kezdik, és napkeltére fejezik be. Ez a szertartás nemcsak a nagyhét vége, hanem a húsvéti időszak kezdete is egyben. Folytatjuk…
Zoli atya