31 aug
2018

Veni Sancte

A Szentlelket hívjuk minden tanév kezdetén. Ez a fohász nemcsak jelképes, hiszen a Szentlélek az, aki szorosra fűzi kapcsolatunkat a Mennyei Atyával. És erre van mindannyiunknak a legnagyobb szüksége. A tanév kezdete ugyanis minden család és közösség életében fordulópont. Ez az évkezdet fontosabb, mint a naptári évé, hiszen ilyenkor van vége a pihenésnek, és kezdődik újra a munka, a tanulás.

A Szentlelket hívjuk közösségünk életébe is, hiszen itt állunk a nemzetközi eukarisztikus kongresszusra való készületünk második évének elején. Míg az első évben az egyéni elmélyülés volt a téma, most a közösségeink megújítása. Ennek jegyében indul el, újul meg több csoport is plébániánkon, melyekről, az első alkalmakról a hirdetésekben és honlapunkon is tájékozódhatunk. Elindul a házas csoport, a volt katekumenek csoportja, de – remélhetőleg – újult lendülettel működnek tovább eddigi csoportjaink is. Fontos megjegyezni, hogy plébániai gyerekcsoportjaink, amelyek „hittanként” futnak, elsődleges célja a közösségépítés. De lesz ebben a tanévben bérmálás is, amelyekre a megszokott két felkészítő csoport fog elindulni.

Programokban sem fogunk szűkölködni. A megszokott espereskerületi ünnepünk, a keresztútjárás Szent Kereszt ünnepén, szeptember 14-én, pénteken este 8 órakor az első ezek sorában. De a cserkészek jóvoltából újra megrendezésre kerül a stációfutás szeptember 29-én délelőtt a stációkertben, és aznap délután birtokba vesszük a megújult Szent István teret is: a házaspárok és a házasságra készülők állnak majd a középpontban, és az ott kialakított színpadon Kéri Kitty és Oberfrank Pál színművészek lesznek a vendégeink, akik a szeretetnyelvekről adnak elő. Előadásuknak házasságerősítő hatása van, ezért kérjük, hogy csak azok jöjjenek, akik számára fontos a házasság!

Az október hónap folyamán sem fogunk unatkozni. Az utolsó szombaton egy szabadulószobát fogunk berendezni a Szent István téren, amely fiatalnak és idősnek is jó alkalom arra, hogy jobban megismerje Szent Istvánt és korát. Az idei ősszel a plébániai zarándoklat helyett egy Kárpátaljai útra hívjuk mindazokat, és csak azokat, akik az elmúlt évek folyamán tevőlegesen is részt vettek a közösségünk életében – munkájukkal segítettek. Ez az út alkalmas lesz arra, hogy azok mondhassák el meglátásaikat, ötleteiket, újabb vállalásaikat, akik eddig is sokat tettek közösségünkért, és most tehessenek egy kicsit Kárpátaljáért is.

Novemberben az idei év csúcspontja a templombúcsú, amelyben különösképpen is az Eukarisztia felé akarunk fordulni. Újra lesz keresztaljás zarándoklat a búcsúba, és triduum a búcsú előtt.

Ez a rövid lista a teljesség igénye nélkül készült, és csak közösségépítő programokat tartalmaz. A készület második évében továbbra is buzdítunk mindenkit, hogy kapcsolódjon be valamelyik közösségünk életébe, és tevőlegesen is vállaljon részt a plébánia életében!

Zoli atya