Nem kell minden csúcsot megmászni
Vérbeli hegymászó. Sterczer Hilda állt már a világ tetején, és a járt a völgy mélyén is. Mindig felfelé nézett, és mindenhonnan kimászott. Közben a légszomjból buzdítás, a kíméletlen nyolcezresek meghódításából gyerekek mászótermi fejlesztése lett. Erőss Zsolt özvegyét egyre kevésbé vonzza a hangos diadal, inkább saját küzdelmei által reményt adna másoknak. Ezt reméli a róla készülő filmtől is.
.jpg)
„Én Istennel mászom, hiszen Istennel is élek. A hegyen Isten megélése még intenzívebb. Olyan helyzetben, amikor ki vagyunk téve azoknak az erőknek, amiket ő alkotott, és amikor ezek az elképesztő erők képesek összemorzsolni minket, nagyon rá vagyunk szorulva Istenre. Ott megéltem, hogy ki vagyok szolgáltatva neki, az életem tőle függ. ” Az interjú teljes szövege ITT olvasható.