Kiritog avagy a budafoki búcsú

 1755. október 6-val egy új ünnep született Promontoron. Ugyanis ezen a napon szentelte fel a település új templomát Padányi Bíró Márton a híres veszprémi püspök Szent Lipót tiszteletére. Babenbergi III. Lipót, akit az Egyház 1485-ben emelt a szentek sorába – többek között a mi Mátyás királyunk javaslatára – 1136. november 15-én halt meg az általa alapított klosterneuburgi ágostonos kanonokok kolostorának falai között. Nos, ez a nap, november 15-e lett a promontori szőlőművesek és kővájók új ünnepe. A korábbi temploma a településnek a Szent Péter és Pál templom ettől az időtől fogva, mint kápolna funkcionált.

A Lipót napi búcsút azóta is megtartja a plébániaközösség hívő népe, csak az idők folyamán jelentős változásokon ment keresztül. Az első, 1755. évi búcsú szolgált alapjául az elkövetkezendő évtizedeknek.  Eredetileg mindig a napján, vagyis november 15-én tartották. Ha a búcsú ünnepe hétköznapra esett, akkor szigorú munkaszüneti nap volt, senki sem dolgozhatott. Természetesen a gyerekeknek is tanítási szünet volt. Az ünnepre már napokkal korábban elkezdtek készülődni. Elsőként a templomot és környékét takarították ki, majd annak környékét. Ezután mindenki saját portáját tette rendbe. A sütés, főzés már két nappal korábban megkezdődött. Szent Lipót ünnepén a „Kiritog” (Kirchentag) napján az első szentmise reggel nyolc órakor volt, ahová rendszerint a háziasszonyok és a neki segédkező lányok, ifjú asszonyok mentek el, hogy utána a konyhában tevékenykedjenek. Az ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődött és úgy dél körül ért véget. Az 1840-es évek végétől általában már ünnepi szónokkal, aki a szentmisét is bemutatta, zajlott a nagymise. A déli harangszó elhangzását követően indult meg a „népvándorlás” az ünnepi ebédre, mely a családoknál pontosan egy órakor kezdődött. Az ünnepi ebéd a családok, rokonság nagy napja volt, hiszen ilyenkor a más településre férjhez ment lányok, idegenbe nősült fiuk is hazatértek kis családjukkal. A szokásos húslevest követően az ünnepi asztalról nem maradhatott el a főétel, a pulyka, melyről a XIX. század első felében a promontoriak a szomszéd települések lakóitól a poukltíp, azaz pulykatolvaj gúnynevet kapták. Ennek eredete onnan, származik, hogy a Tétényi-fennsík, Tétényi Öreghegy részén a derék tétényi gazdák pulykatenyésztéssel is foglalkoztak. Ebből a pulykatenyészetéből szerezték be a leleményes promontori legények az ünnepi asztalra valót. Az ünnepi lakomát követően a házigazda borainak bemutatója következett. Majd az ünnepi ebédet követően a templomtéri vásári forgatagban mulattatták az idő a község fiataljai. Délután 5 órakor ünnepi vecsernyével zárult az egyházi ünnep, melynek idejére felfüggesztették a templomtéri vigasságot. A vecsernye végeztével aztán folytatódott a mulatozás. Általában ez a nap volt a leánykérések időszaka is, hogy a szőlőhegyen és a pincékben befejezett munkákat lövetően november végén, december elején kezdődjenek az esküvők. Hogy a fiatalok duhajkodását megelőzzék ezért a községi bíró volt egy személyben a felelős. Az ő kötelessége volt az illem és erkölcsök betartatása.  Az 1880-as évektől az első világháború befejezéséig a Lipót napi búcsú három naposra bővült. Így a farsang második és harmadik napja csaknem folyamatos mulatozással, tánccal telt el.

Az első világháborút követően a Lipót napi ünnepek menete is megváltozott. Ehhez bizonyára hozzájárultak az ország, majd Trianont követően az elcsatolt országrészekből nagyszámban beáramlott emberek is. Ők már közel sem tartották annyira fontosnak a templomuk ünnepét, mivel hitük is felszínesebb volt. Ez volt az az idő, amikor a Lipót nap átkerült vasárnapra oly módon, hogy amennyiben november 15-e Lipót napja szerdán, vagy előtte volt, akkor az ünnepi „Lipót napi” szentmise az előtte lévő vasárnapon lett megtartva. Csütörtököt követően pedig a következő vasárnap volt az ünnepi szentmise. A nagymise időpontja változatlanul 10 óra volt és az asszonyok, lányok miséje 8-kor, de itt már észrevehető volt a jelentős létszámapadás. Az ünnepi asztalnál is kevesebben ültek, talán a gazdasági helyzet következtében, és a hagyományos pulyka is szép lassan eltűnt az asztalokról.

A második világháborút követően aztán az új politikai hatalom gazdái minden eszközzel igyekeztek elvenni az ünnep szakralitását. Ez elsősorban abban mutatkozott meg, hogy a búcsút egyértelműen a világi szórakozással kötötték egybe. Volt idő, hogy Budafokon egyszerre két helyen is helyszínt biztosítottak az alkalmi árusoknak, céllövöldéseknek, ringlispílt működtető vállalkozóknak alkalmi alkoholt árusító egyéneknek. Ezek a módszerek sok budafokit eltérítettek az igazi Lipót napi ünneptől. De ez sem tartott öröké, mert aztán a rendszerváltást követő években ez az olcsó, Isten nélküli búcsú is eltűnt.  Egy valamit nem tudtak eltűntetni, az pedig az igazi BUDAFOKI BÚCSÚ. Mert a búcsú az emberek lelkében, szívében ott maradt. Az elengedhetetlen ünnepi nagymise, sok alkalommal felejthetetlen zenei élményekkel, kiváló szónokokkal. Generációk távoztak és újak nőttek fel, de a november 15-i Lipót napi búcsú ma is él. Közben napjaink nemzedéke új szokásokat honosít meg. Az egyik az ünnepi nagymisét követő közös agapé, amelyen plébániaközösségünk minden hívét szeretettel fogadja az egyházközség, ami segít a hívek összekovácsolásában. A legfiatalabb hajtás pedig a „keresztalják” útja. A három helyről induló keresztalják a nagymise kezdetére érnek a templomhoz és közösen bevonulva a templomba lesznek részesei az ünnepi nagymisének. Az első keresztalaja Rózsavölgy végéből – az egykori Sauwinkelgrabenből – a Honfoglalás út végéből a Mária képoszloptól indul. A második, a Schleicher Kerszttől  (Panoráma utca-Kerékgyártó utca) – az egykori Hofried, Udvardűlőtől, míg a harmadik a Wohner kereszttől (Kertész utca-Árpád utca) a régi Ortsriedtől indul.

A budafoki Szent Lipót napi búcsúk tehát folytatódnak Istenbe vetett töretlen hittel és reménnyel, emlékezve és őrizve eleink áldozatos hitére és kitartására.

Garbóci László