Hirdetések 2018. május 27. Szentháromság vasárnapja
Nemzetközi szentségimádás lesz június 2-án, jövő szombaton délután 5 órától az Eukarisztikus Világtalálkozóra való készület jegyében, melyhez templomunk is csatlakozik. Biztatunk mindenkit a részvételre!
Ugyancsak június 2-án este 7 órai kezdettel hangverseny lesz templomunkban a Concerto kamarazenekar előadásában Händel, Vivaldi, Bach és Albinoni művei csendülnek fel.
Úrnapja, az Eukarisztia ünnepe. Idén június 3-án lesz. Délelőtt csak fél 9-kor lesz szentmise templomunkban, utána körmenet. A szentmise időpontja a Lipót lapokban helytelenül jelent meg, a helyes időpont 8.30. Várunk segítő kezeket a virágszőnyeg elkészítéséhez, és a körmenet utáni eltakarításához. Köszönjük azt is, ha valaki virágszirmot tud hozni.
A premontrei szentmise idén június 2-án 9 órakor lesz templomunkban. Várjuk a Budai Nagy Antal Gimnázium, azaz a volt premontrei gimnázium öregdiákjait!
A hittantábor szülői értekezlete június 5-én kedden este 7 órától lesz a plébánia hittantermében.
Előre hirdetjük, hogy a nyári miserendre június 24-étől állunk át, onnantól kezdve vasárnap csak két szentmise lesz templomunkban.
A következő tanévben bérmálás lesz templomunkban. Már most lehet jelentkezni az irodában, hogy a felkészítő csoportok beosztását mihamarabb ki tudjuk alakítani. Terveink szerint a következő szentségi felkészítő csoportok indulnak a következő tanévben: bérmálásra külön középiskolásoknak és felnőtteknek, felnőtteknek keresztelésre és elsőáldozásra, elsőáldozási készület külön alsó tagozatosoknak, valamint felsősöknek és középiskolásoknak.
Az utóbbi időben többen jelezték, hogy irodai ügyelet idején kívül nem tudtak hivatali ügyet intézni a plébánián, és a telefont sem vettük fel. Sajnálatos, hogy nem tudok sem én, sem a munkatársaim folyamatosan a plébánia irodájában tartózkodni. Ha valakinek kellemetlensége adódott abból, hogy éppen temettem, miséztem, szabadnapon voltam, vagy más elfoglaltság miatt nem ültem az irodában, és emiatt hiába próbált elérni, ezúton is elnézését kérem. Továbbra is garantáltan elérhetőek vagyunk a plébánia irodájában az ügyelet idején: hétfőn és szerdán fél 4 és fél 6 között, valamint kedden és csütörtökön 9 és 11 óra között.