FÉLÜNK A CSENDTŐL, PEDIG A LEGJOBB BARÁTUNK LEHETNE

Vajon miért menekülünk a csend elől, annak ellenére, hogy nagy szerepe van az alkotómunkában, vagy a másik emberrel való bensőséges viszony kialakításában? Ha elég időt szánunk arra, hogy ne ússzuk meg a magunkkal való (sokszor kínos) találkozást, az kapcsolatainkban is a hasznunkra lehet.

Csendben lenni piszok nehéz, mert együtt járhat az unalommal, a magánnyal és a fájdalom érzésével is – Byung-Chul Han remekül kifejti ezt Csillapító társadalom című könyvében. Ülni egy társaságban, ahol beszélgetés közben időnként majdnem mindenki a telefonjához nyúl – frusztráló. Várni a buszra és nem pörgetni addig is a híreket – frusztráló. Utazás közben csendben kinézni az ablakon, megengedve magamnak, hogy most semmi “hasznosat” ne csináljak – frusztráló és unalmas. Pedig az unalom valójában a legjobb ötletek melegágya. Ha egy iskolában tanítanék, a legelső, amit a diákoknak tanácsolnék az lenne, hogy tanuljanak meg unatkozni. Tovább>>>