Beszámoló a plébániai gazdasági bizottság üléséről, plébániánk idén tervezett beruházásairól, felújításairól
Plébániánkon az idei évben és jövő tavasszal a következő beruházásokat tervezzük: A Szent Lipót templom villámhárító rendszerét kiegészítjük egy újabb levezetéssel, hogy a szigorodó tűzoltósági ellenőrzéseknek a jövőben is meg tudjon felelni. A toronyban szükségessé vált néhány négyzetméteres külső vakolás, mert a korábbi években lehullott a vakolat. Ezt pótoljuk, valamint a toronysisak fa lamelláit megerősítjük, és ahol szükséges, cseréljük, hogy nagyobb viharok esetén se hulljanak le, mint történt ez néhány évvel ezelőtt.
A templom belső terében a lábazat festése elkoszolódott, néhol feltáskásodott és lehullott. Ezt ősszel javítjuk.
A Péter-Pál kápolna apszisának csatlakozásánál van egy beázás, amit kijavítunk, és a templomot belülről kifestjük. Elkészítjük a kápolna villámhárítóját. A festés és az ázás javítása alapítványunk tavalyi egy százalékos felajánlásaiból készül el.
A plébánia közösségi tereinek bővítésére két pályázatot nyertünk. Az első, kisebb összegű pályázatból felmérjük a plébánia bővítésének lehetőségét, és elkészítjük az esetleges tetőtér-beépítés terveit engedélyezési szintig. A kész tervek további pályázási lehetőségeket fognak megnyitni számunkra. Reményeink szerint kialakítható a jövőben egy nagy közösségi terem, valamint két vendégszoba vizes blokkal.
A nagyobb összegű pályázatból a pincehelyiségeket fogjuk befejezni, hátrafelé bővíteni, gépi szellőzést és világítást kiépíteni, valamint megújul a Plébánia utca felőli támfal, és hőszigetelést kap az épület északi oldala.
A pályázatokon túl még megszüntetjük a plébánosi lakás fürdőszobájából történő ázást, és beépítésre kerül egy új gáztűzhely.
A leendő óvoda építése is lassanként megkezdődik. Több évnyi szerencsétlenkedés után a közbeszerzés kiírását átvette az egyházmegye, és a papírmunka felgyorsult. Reményeink szerint idén elkezdődhet az építkezés.
A jövő évben szeretnénk, ha pályázati pénzből külső hőszigetelést kaphatna a plébánia, ezáltal megújulna a homlokzata, valamint elkészülhetne az alsó kert sarkában egy lourdes-i barlang, és új, méltóbb kerítést kapna az egész kert.
Zoli atya