9 ápr
2024

A ZENE ÉLET, AZ ÉLET ZENE

A „Virtuózok” zenei tehetségkutató műsor egykori felfedezettjét 2014-ben, 11 éves kisgyermekként ismerte meg a közönség. 13 évesen Junior Prima-díjat kapott, mostanra bejárta a világot, adott háromszáznál több koncertet, zongorázott harmincnál több zenekarral, rendszeresen ad szólóhangversenyeket külföldön és Magyarországon. Eltökéltsége és kitartása a zene iránti szenvedélyéből, szeretetéből ered – Boros Misi beszélgetésünkben lelkesen mesélt önmagáról, a zongorázásról és a hitéről is.

– Hogyan kezdődött a zene iránti szereteted?
– Testvérem és én is mindent a szüleinknek köszönhetünk. Olyan hátteret kaptunk, hogy bármi lehetett volna belőlünk – jégkorongos, festő vagy akár kémikus is. Mindenhová elvittek minket, hogy kipróbálhassuk önmagunkat, hogy azt tudjuk csinálni, ami tetszik. Megkaptuk a lehetőséget, hogy azzá váljunk, akik szerettünk volna lenni: a testvérem biokémikus lett, én meg zenei pályát választottam. Egyértelműen a szüleinknek köszönhető a hivatásunk kibontakozása. Milyen csodálatos lenne, ha minél több ilyen önfeláldozó szülő lenne Magyarországon, hiszen így kiderülne, hogy kiben milyen tehetség lapul! Mert nyilván kell a tehetség, amit kap az ember, de nagyon fontos a támogató háttér, és én nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy ez nekem megadatott.” Tovább>>>