10 okt
2023

a szinódusról

Szinodalitás – bonyolult szó. Márpedig a katolikus egyházfő nagyon beleszeretett, és akik érdeklődve követik tetteit, szavait, munkásságát, jól teszik, ha próbálnak lépést tartani a fehér reverendás vándor tempójával. Merthogy Ferenc pápa 10 éve egyre szinodálisabban vezeti a katolikus egyházat, sőt, ugyanezen szemléletnek köszönhetően lett belőle a világ egyik leghatékonyabb influenszere. Maga a kifejezés a „zsinatiság” szónak feleltethető meg, és arra utal, hogy ne felülről diktálva, előírva, utasítva vezessük az adott szervezetet – jelen esetben a katolikus egyházat, lokális szinten is –, hanem hallgassunk meg minden érintettet, fogalmazza meg bátran a teljes közösség az észrevételeit, kérdéseit, aggályait, és ezek alapján szülessenek a döntések. 

Ferenc pápát Daniel Nicholas DiNardo amerikai püspök és több püspök köszönti, amikor megérkezik a zsinati csarnokba, hogy részt vegyen a püspöki szinódus XV. rendes közgyűlésének a fiatalokról, a hitről és a hivatáskeresésről szóló ülésén a Vatikánban 2018. október 26-án – Fotó: Alessandra Benedetti / Corbis / Getty Images

Ferenc pápa vezetésével a Vatikán leginkább váltót szeretne állítani: ne menjünk tovább arra, menjünk inkább erre. Könnyen lehet, hogy amint XXIII. János pápa csupán elindította a II. Vatikáni Zsinatot, majd halála után VI. Pál vezette azt végig, a mostani katolikus egyházfő sem jut tovább a változás elkezdésénél. Ám akinek elege van abból, amit az egyházi vezetők többsége és a szokáskeresztény, politikai keresztény hívek részéről – nem csak Magyarországon – megtapasztalunk, annak bőven akad oka az örömre, legalább a reménykedésre. Egy pápa ugyanis nem csinál nyarat az egyházban, de ha elég sokan elég sokfelé a világban csatlakoznak hozzá, csapatban már van esély egy hitelesebb, szeretetközvetítésre alkalmasabb, megértőbb egyházat alkotni, megtapasztalni. Tovább a cikkre