15 szept
2018

A beavató szentségek rendje plébániánkon

Beavató szentségeknek az első három szentséget nevezzük, hiszen felnőtt keresztségnél a megkereszteltet meg is bérmáljuk, és elsőáldozó is lesz.

Az általános egyházjog szerint a szentségek felvételére fel kell készülni, és ha ez nem kisgyerekkorban történik, akkor a felkészítőnek legalább egy, legfeljebb három év hosszúnak kell lennie. Éppen ezért a kisgyerekeket megkereszteljük, és ilyenkor a szülőknek csak a szertartás menete kapcsán egy rövid felkészítőn kell részt venniük egy alkalommal. A felnőttek felkészülésére a katekumen csoport szolgál, ahol együtt készülnek a felnőttek a keresztségre és az elsőáldozásra (ha valakinek ez gyerekkorában kimaradt, de megkeresztelték). Ebben a csoportban bemutatásra kerül hitünk tartalma, és a résztvevők személyes hitbeli fejlődését is kísérjük a csoport ideje alatt.

Az elsőáldozási készület a gyermekek számára plébániánkon két éves. A feltétele, hogy a gyermek járjon iskolai hittanra, hiszen a hittani tudnivalók jelentős részét ekkor tanulja meg. Az iskolai hittanon kívül a plébániára tíz alkalommal kell a két év alatt szülőkkel együtt eljönni, ahol a gyerekek az elsőáldozáshoz szükséges tananyagot ismerhetik meg, a szülők pedig segítséget kapnak ahhoz, hogy mindezt otthon miként tanítsák meg gyermeküknek, miként segítsék őt az elsőáldozáshoz. Elsősorban azokat a kérdéseket tisztázzuk, amelyeket a gyerekek megkérdezhetnek tőlük, és nem egyértelmű rájuk válaszolni. A plébániai készület első alkalma idén október 7-én vasárnap délután 3 órakor lesz. A készület két éve között ebben a tanévben első alkalommal egy napközis tábort is szervezünk a leendő elsőáldozóknak, ahol intenzíven készülünk a szentségek felvételére. A tábor június utolsó hetében lesz a plébánián. Azok a gyerekek, akik nincsenek megkeresztelve, de szeretnének elsőáldozók lenni, szintén ebbe a készületi folyamatba kapcsolódhatnak be, hiszen a készület végére a keresztelésre is felkészültek, és az elsőáldozás előtt részesülnek a keresztség szentségében is.

A bérmálásra három csoportban készülünk: a II. János Pál iskola diákjai az iskolában, mi a plébániáról pedig egy középiskolás és egy felnőtt csoportban. A középiskolás csoportba megkezdett nyolcadik osztálytól várjuk a diákokat, a felnőtt csoportnál nincsen korhatár. Ezekben a csoportokban a keresztény élet fontosabb gyakorlati kérdései állnak a középpontban, ugyanakkor az alapvető hittan-anyag is ismertetésre kerül. Ezeknek a csoportoknak a kezdési időpontja szeptember 25.

Kérem a Kedves Testvéreket, hogy bíztassák azokat, akik még nem vették fel ezeket a szentségeket, hogy éljenek a lehetőséggel! Jelentkezni a honlapon vagy a hitoktatókon keresztül, vagy az első alkalmon való részvétellel lehet.

Zoli atya