Zarándokok Budafokon
Március 15-én a vasvári templom közössége látogatott el Budafokra Hurgoi Sándor verbita atya,
és paptársa Tengan Sebastian atya vezetésével.
Sanyi atya korábban plébániánkon káplán volt, majd verbita házfőnökké nevezték ki. Vasváron
2018 ősz óta teljesít szolgálatot. Örömmel tér vissza mindig Budafokra, sok barátság köti ide.
A népes csoport 10 órakor szentmisén vett részt a Szent Lipót templomban, melyen a két atya
misézett. Mise után Garbóci László helytörténészünk bemutatta a templomot. A
cserkészotthonban rövid szíveslátás várta a kedves társaságot. Ezután a verbita rendházat
látogatták meg, ahol ebéd, és rövid pihenés következett. Délután 3 órakor a zarándokcsoport
Keresztútra indult a budafoki Péter-Pál kápolnától a Kálvária hegyre, magukkal víve a
szalagokkal és virággal díszített zarándok keresztet. Keresztút után a cserkészotthonban
pihenhettek meg, ahol agapéval készültünk fogadásukra. Fiatalnak és idősnek egyaránt
élményekben gazdag, örömteli nap volt.
A közösség nagyon jó hangulatban, az „Ároni áldás”-t énekelve köszönte meg a vendéglátást.
Gadácsi Péterné