25 máj
2020

Új korszak felé

A Fokoláre Mozgalom elnöke, Maria Voce Emmaus osztotta meg gondolatait az utóbbi hónapok tanulságairól az olasz Radio Blu riporterével. Lassan itthon is, Olaszországban, Emmaus lakóhelyén is csitul a járvány, de sok kérdéssel ezután kell szembenéznünk, melyek a járvány következményei.

„Azt hiszem, az egyházi közösségben is kirajzolódott az, ami lényegi, viszont sok minden leomlott. Láttuk, hogy nem lényegi a falakból álló templom, de lényegi az Egyház mint közösség. Nem lényegi, hogy mindennap szentségimádásra járjunk, de lényegi, hogy szeressük a testvért, hogy szeretettel válaszoljunk a mellettünk élőknek, és lényegi, hogy az evangélium szavaiból merítsünk, amit Jézus ránk hagyott, és ez ösztönözzön minket.”  A teljes interjú itt olvasható.