Krisztus hangja bennünk
Barsi Balázs Széchenyi-díjas ferences szerzetes, pap, teológus napjaink egyik legismertebb egyházi személyisége. Könyvei, elmélkedései rendkívül népszerűek, sokak lelki-szellemi táplálékai. 1971. augusztus 8-án szentelték pappá szülőfalujában, Sióagárdon. Ötven évvel később ugyanezen a napon, ugyanitt mutatta be aranymiséjét. Vele beszélgetett a Magyar Kurír.
„A kereszténység óriási korszaka következik vértanúkkal, belső tisztulással, megújulással, miközben rettenetesen végigostoroz majd minket az ellenség. Az Úristen is engedi, hogy megtisztuljunk. Az ember mégiscsak Isten képmása marad, és ha a bizalmát sok mindenbe vetette is, egyszer csak rájön arra, hogy semmi sem segít rajta, csak valaki. És ki? Egyetlen vallásalapító sem, csak az, aki azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk.” Az összes vallás vagy filozófiai elmélet elvezet odáig, hogy van a világon túl valami vagy valaki.” Tovább a teljes interjúra.