heti templomi hirdetés
1. Betegek szentségének a felvételére lesz lehetőség a templomban március 17-én vasárnap a fél 10 órás szentmise keretében. Ennek előkészítése képpen március 15-én, pénteken az esti 6 órás szentmisében lelki felkészítést tartunk a szentség felvételéhez Bonaventura SVD-s missziós atya segítségével. Másnap, március 16-án szombaton, délután 4 és 5 óra között szentgyónási lehetőséget adunk itt helyben, a vendég atyával.
Mind ehhez csak regisztrálni kell a sekrestyében illetve a plébánia irodában telefonon vagy személyesen. Tudni kell, hogy a betegek szentségét azok kaphatják életkortól függetlenül, akik súlyos, vagy éppen gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, illetve nagyobb műtét előtt állnak. A szentség egy évben egyszer vehető fel. Ne felejtsük el, hogy a szentség felvételének feltétele a szentgyónás elvégzése! Szenvedésünket, betegségünket Krisztustól akarjuk befogadni és neki szeretnénk átadni magunkat Mind ehhez segítséget nyújtunk, szeretettel várjuk a jelentkezőket.
2. Jövő szombaton, március 9-én 15 órakor keresztút járás lesz a Kálvária dombon a Krisztus Légiója szerzetes rend atyáinak vezetésével, utána 16 órakor szentmise a templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
3.Március 22. és 24. között kerül megrendezésre a II. Bach Maraton Budafokon, mely Budafok-Belvárosában három templomot érint. Pénteken a Szent Lipót templomban Melis Mihály és Filep Xavér orgonisták nyitják meg a maratont, este 19 órai kezdettel. Szombaton Hegedüs Katalin zongoraművész, Hunyadi Donatella énekművész, Kóbor Eva hegedűművész és Filep Xavér orgonista ad koncertet a Baptista Imaházban szintén 19 órai kezdettel. A koncert után 20:30-tól Bach-fényjátékra kerül sor a Szent Lipót templom homlokzatán, amely 17 perc 50 másodperces, ez ahhoz köthető, hogy Bach 1750-ben halt meg. Virágvasárnap 18 órai kezdettel kerül megrendezésre a Kántorok Bach koncertje az Evangélikus templomban, amelyen a Budafok-Belvárosi kántorok lépnek fel, valamint a lelkipásztorok adnak áldást. A koncerteken csak Johann Sebastian Bach művei hangzanak el, akitől énekeink dallamait, valamint a klasszikus zeneállomány legnagyobb kincseit kaptuk! A koncertet követően a közösségi házban szeretetvendégségre kerül sor, amelyhez ha sós, vagy édes süteménnyel hozzájárulnak, azt hálásan köszönjük. A koncertekre a belépés ingyenes!
3. Karsay Ferenc polgármester úr idén a 24. alkalommal szervezi meg a Csíksomlyói zarándokutat, ahol felekezeti hovatartozástól függetlenül kaphatunk megerősítést. Május 15-20 között indul útnak egy busznyi kerületi lakos. További információk a Városházától kaphatók, illetve a faliújságunkon megtekinthetők.
4. Tartós élelmiszerek gyűjtését folytatjuk a szegény emberek javára. Jövő vasárnapig lehet őket elhozni ide a templomba vagy a plébániára . Köszönjük az adományokat!
5. Örömmel hirdetjük, hogy a templomi kivetítő táblánk javításon esett át, és most már újra jól láthatóak az énekek szövegei. A javítás költségeihez egy névtelenségét megőrizni kívánó személy 6 számjegyű összeget adott adományként. Csodák-csodája: a javítás pontosan annyiba került, mint amennyit kaptunk! Íme, a Gondviselés ajándéka! Hála legyen Istennek és hálás köszönetünk nagylelkű adományozónk jóságának!