20 júl
2021

Heti templomi hirdetés

1. Meghívás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaira

A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseket. A szervezés megkönnyítése miatt kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, ugyanakkor a helyek kiosztásánál is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak. A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!

A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.

Azok a testvérek, akik nem rendelkeznek internet hozzáféréssel, a plébánián, vagy a sekrestyében kérhetnek jelentketési lapot, amelynek továbbításáról kitöltés után gondoskodunk.

2. Autók megáldása

Jövő vasárnap. július 25-én a fél tizes szentmise után Gáspár atya a templom előtti téren megáldja az oda hozott járműveket.