22 nov
2025

Heti Hirdetések

KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS !

Kedves Testvérem! Múlt vasárnap megünnepeltük a 270 éves templomunkat és szent Lipót védőszentünket. Hálát adunk a Mindenhatónak, hogy egy rendkívül szép és megható ünnepünk lett püspöki szentmisével és sokak közreműködésével. Szeretném újból megköszönni mindenkinek azt a számos és nagylelkű adományt, amivel kérésemre válaszoltatok. A kért összeg kétszerese, tehát 4 millió forint gyűlt össze! Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettetek ! Isten fizesse meg mindenkinek a jóságát!

Öröm látni a templomunk nem mindennapi történetét, mely 270 év óta hordozza magán a hívek szeretetét, adományait, felelősségvállalását a kezdetektől – és most már mondhatom – napjainkig. Ilyen sok ember számára volt fontos, tovább vinni ezt a rendkívül nemes tettet, ezzel is egy kicsit bevonulva templomunk történelmébe.  Örülök, hogy egy ilyen lelkületű közösség tartozik hozzám, és én is hozzájuk! Köszönöm!

A jövő vasárnappal megkezdődik az adventi időszak. Az adventi időben  hétköznapokon (hétfőtől péntekig) csak reggel fél 7 órakor lesznek szentmisék, az ún. rorate szentmisék. A hétvégi misék rendje változatlan. Szeretettel hívunk mindenkit a Karácsonyra való készület ezen formájára!

Jövő vasárnappal indul a „Szállást keres a Szent Család” imamozgalom, amelyhez még lehet csatlakozni Polgár-Podonyi Krisztinánál vagy Gadácsi Katinál.