Ezért a homília után tartott csend lehetővé teszi, hogy a kapott mag gyökeret eresszen a lélekben, és hogy megszülessen a szándék annak elfogadására, amit a Lélek kinek-kinek sugallt. A homília utáni csend. Kiadós csendet kell tartani, és mindenkinek el kell gondolkodnia azon, amit hallott.
E csend után hogyan folytatódik a mise? A személyes hívő válasz bekapcsolódik az Egyháznak a hiszekegyben kifejezett hitvallásába. Mindnyájan elmondjuk a hiszekegyet a misében. Az egész gyülekezet által elmondott hitvallás a közös választ fejezi ki mindarra, amit együtt hallottunk Isten szavából. [2] Elszakíthatatlan kapcsolat van a hallgatás és a hit között. Egymáshoz kapcsolódnak. A hit ugyanis nem az emberi elme képzelgéséből születik, hanem ahogyan Szent Pál emlékeztet: „a hallásból származik, a Krisztusra vonatkozó beszéd meghallásából” (Róm 10,17). A hit tehát a hallgatással táplálkozik, és a szentséghez [sacramentum] vezet. Így a hitvallás elmondása lehetővé teszi, hogy a liturgikus gyülekezet „felidézze és megvallja a hit nagy misztériumait, mielőtt azok ünneplése a szentmisében elkezdődik” [3].
A hitvallás az eucharisztiát a keresztséghez köti, melyet „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” kaptunk, és emlékeztet minket arra, hogy a szentségek az Egyház hitének fényében válnak érthetővé.
Azután az Isten hittel fogadott szavára adott válasz a közös kérő imában fejeződik ki, amelyet egyetemes könyörgéseknek hívunk, mert magában foglalja az Egyház és a világ szükségeit. [4] Hívek könyörgésének is szoktuk nevezni.
A II. vatikáni zsinat atyái azért akarták visszaállítani ezt az imát az evangélium és a homília után, különösen vasárnapokon és ünnepnapokon, hogy „a nép részvételével könyörögjenek a szent Egyházért, azokért, akik felettünk a közhatalmat gyakorolják, akik különböző szükségekben szenvednek, továbbá minden emberért és az egész világ üdvösségéért” [5]. Ezért a pap vezetésével, aki a bevezető és befejező szavakat mondja, „a nép a keresztségében kapott papi szerepét gyakorolva imákat ajánl fel Istennek minden ember üdvösségéért” [6]. Az egyes imaszándékok után, melyeket a diakónus vagy egy lektor olvas fel, a gyülekezet egyesíti hangját, és mondja: „Hallgass meg, Urunk!”
Emlékezzünk ugyanis arra, amit az Úr Jézus mondott: „Ha megmaradtok bennem, és szavaim megmaradnak bennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok” (Jn 15,7). De mi nem hisszük ezt, mert kishitűek vagyunk. De ha nekünk akkora hitünk lenne – mondja Jézus -, mint a mustármag, mindent megkapnánk. „Bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok.” A hitvallás után, amikor következnek az egyetemes könyörgések, ez arra szolgáló idő, hogy megfogalmazzuk legnagyobb kéréseinket, azokat a dolgokat, amelyekre szükségünk van, amelyeket szeretnénk megkapni. „Megkapjátok”, így vagy úgy, de megkapjátok. „Minden lehetséges annak, aki hisz” [Mk 9,23], mondta az Úr. Hogyan válaszolt az az ember, akinek Jézus ezt a mondatot – „Minden lehetséges annak, aki hisz” – mondta? Így válaszolt: „Hiszek, Uram, segíts kishitűségemen!” [vö. Mk 9,24]. Mi is mondhatjuk: „Uram, én hiszek, de segíts kishitűségemen!” Kérő imánkat ezzel a hívő lelkülettel kell megfogalmaznunk: „Hiszek, Uram, segíts kishitűségemen!”
A világi logikával támasztott igények viszont nem szállnak az ég felé, ahogyan az önös kérések sem találnak meghallgatásra (vö. Jak 4,2-3). A szándékoknak, amelyekre a hívő nép imádkozni hív, az egyházi közösség és a világ konkrét szükségeit kell kifejezniük, s el kell kerülniük az elcsépelt fordulatokat és rövidlátó kéréseket. Az „egyetemes” könyörgések, melyek lezárják az ige liturgiáját, arra buzdítanak minket, hogy tegyük magunkévá Isten látásmódját, aki gondot visel minden gyermekére.
JEGYZETEK
[1] Előzetes tudnivalók [az olvasmányos könyvhöz] [Magyarul: A szentmise olvasmányai „A” év vasárnapjaira és a főbb ünnepekre], 45.
[2] Vö. Katolikus Egyház katekizmusa, 185-197.
[3] A Római misekönyv általános rendelkezései, 67.
[4] Vö. A Római misekönyv általános rendelkezései, 69-71; Előzetes tudnivalók [az olvasmányos könyvhöz] [Magyarul: A szentmise olvasmányai „A” év vasárnapjaira és a főbb ünnepekre], 30-31.
[5] II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció, 53; vö. 1Tim 2,1-2.
[6] A Római misekönyv általános rendelkezései, 69.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír