7 jan
2024

békesség a szívben

Az esztendő első napján – a béke világnapján – összeszorult szívvel gondolunk makro és mikro háborúinkra. Idén kevesebb konfliktust szeretnénk. A taizéi alapító Roger testvért hívjuk segítségül, hogy minden béke forrásához, a belső csönd és nyugalom titkához egy jottányit közelebb vigyen.

Roger testvér

Emberi szavakkal nem könnyű megfogalmazni Isten előtt, ami lényünk legmélyén lakozik. Vannak napok, mikor szinte a semmiből fakad imádságunk. Ha egyszerűen Krisztus mellett maradunk, az már maga imádság. A csend néha már önmagában is kifejez mindent. Kész vagy-e befogadni a Föltámadottat még tested és lelked kiaszott, szomjazó sivatagában is? Bármilyen erőtlen és rejtett is várakozásod, nyomában élő víz forrásai fakadnak: a szív jósága, a jelen nehézségein túlmutató reménység és az a csodálatos, belső harmónia, amely a Szentlélek kiáradásának jele életünkben. Tovább>>>