Befejezetlen történet
Október 2-án a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Szegedi Tudományegyetem közös szervezésében tartották a PIM-ben a „Ha csillagod követed” – A magyar Dante 700 című irodalmi rendezvényt, amelyen az érdeklődők képet kaphattak arról, hogyan emlékeztek meg a magyar kulturális élet képviselői 2021-ben az Isteni színjáték költőjéről, Dante Alighieriről halálának hétszázadik évfordulóján.

„A professzor röviden felvázolta, milyen interpretációs stratégiát alkalmazhatunk ahhoz, hogy a Színjátékot mélyebben megértsük. Négy pontot említett meg, amelyet minden mondat után vizsgálnunk kell, és amely Dante poétikáját meghatározta. Az első a valóság, amely feltárulkozott számára egy látomásban, úgy, ahogyan azt az Isten teremtette. A második az interakció, Dante megjelenik ebben a látomásban, elkezd mozogni, kapcsolatokat létesít emberekkel, beszélget, véleménye van. A harmadik a memória, a rögzítés. „Mindazt, amit láttam, azokat a cselekedeteket, amelyeket én ezekkel az emberekkel kapcsolatban végeztem, rögzíteni kell a memóriában, mert az utazás után, visszaérkezve a földre, mindent le kell írnom” – mondta Dante szemléletéről a professzor. Hozzáfűzte: a leírás a negyedik fázis.” Tovább a Magyar Kurír tudósítására…