Az „Öröm útját” jártuk

Hitünk és földi életünk célját megvallva, a feltámadást ünnepelve, boldog örömteli 20-25 percet töltöttünk együtt a stációkat járva május 12-én, a vasárnap délelőtti mise után a Kálvárián Zoli atyával!

De mi a tartalma,  mit takar az „Öröm útja”, „A Feltámadás, Fény útja, „Via Lucis”?

Louis Evely egy belga katolikus lelkiségi író, néhány évtizede hívta fel egy szomorú tényre a keresztények figyelmét:

„A nagyböjti szent negyven napot megértjük. Részt is veszünk benne. Amikor ez a szent negyven nap elkezdődik, bűnbánatra, együttérzésre, önmegtagadásra adjuk magunkat. Az egész kereszténység megmozdul. De hasonlítsuk össze ezt a készséget azzal, amivel a második szent negyven napot kísérjük. Mert a liturgikus életben két ilyen negyven nap van, és megdöbbentő, hogy a keresztények legnagyobb része nem is tud a másodikról, amely húsvéttal kezdődik. Van negyven bűnbánati nap, ez után van azonban újabb negyven nap, sőt ötven, hogy megpróbáljon minket belendíteni az örömbe. És ez a negyven nap teljes egészében isteni eredetű! Mégis, teljesen elhanyagoljuk! A Kálvárián még csak ott volt néhány hívő… De a föltámadáskor senki sem volt ott! Senki sem hitt, mindnyájan reménytelenül kétségbe voltak esve! Jézusnak egyenként kellett őket megtérítenie örömében.”

Elmélkedéssorozatával, mindmáig egyre terjedő hagyományt indított el, mely az öröm útjáról szól. Az öröm nem csak vidámságot és harsogó nevetést jelent. Evely is jól tudja, hogy a kereszténységünkből általa hiányolt öröm nem valamiféle virgonc állapot, hanem győzelem a szomorúság felett, s ennek isteni erejű reménye, Krisztus feltámadásával örvendeztette meg a világot. (forrás: Új Ember:  Szigeti László: Az öröm útja.)

A hagyományos keresztúti ájtatosság egy elmélkedő imádság, amelyben a hívők felidézik Jézus keresztútjának történéseit. A keresztút ott végződik, hogy Jézust a sírba teszik. A húsvéti misztérium fényében azonban ez hiányosnak tűnik, ezért néhol, mint tizenötödik állomást, hozzáadják Jézus feltámadását is.

1988 nyarán, Sabino Palumbieri szalézi atya javasolta, evangéliumi események társításával, 14 újabb állomás létrehozását, amelyek a feltámadás utáni eseményeket követik egészen a Szentlélek kiáradásáig:

1. Jézus feltámad a halottak közül (Mt 28,5-6)
2. Az asszonyok megtalálják az üres sírt (Mt 28,1-6)
3. A feltámadott megjelenik Mária Magdolnának (Mt Jn 20,16)
4. Mária Magdolna elviszi a feltámadás hírét az apostoloknak (Jn 20, 18)
5. A feltámadott megjelenik az emmauszi úton (Lk 24, 13-27)
6. A kenyértörésben felismerik a feltámadt Jézust (Lk 24, 28-32)
7. Az Úr megjelenik a tanítványoknak Jeruzsálemben (Lk 24, 36-39)
8. A feltámadott a megbocsátás erejét adja a tanítványoknak (Jn 20, 22-24)
9. A feltámadott megerősíti Tamás hitét (Jn 20, 24-29)
10. Az Úr azt mondja Péternek: „Legeltesd juhaimat” (Jn 21, 15-17)
11. A feltámadt Úr elküldi a tanítványokat a világ minden részére (Mt 28, 16-20)
12. Mennybemenetel (ApCsel 1, 9-11)
13. Pünkösd előtti várakozás Máriával (ApCsel 1, 12-14)
14. A Szentlélek kiáradása (ApCsel 2, 2-4)

A hívek, a keresztút módjára, számba veszik azokat a jézusi megnyilvánulásokat – a Parusia (Krisztus második eljövetele) reményében, a Feltámadástól a Mennybemenetelig-, melyben a megígért Szentlélekre váró tanítványainak megmutatta dicsőségét. A keresztút véget ér Jézus sírba tételével, de a mi hitünk nem a halállal, hanem a feltámadással és az azt követő eseményekkel együtt teljes.

Reménykedjünk abban, hogy ezzel a rövid összefoglaló ismertetéssel, jobban megismerve Via Lucis liturgiáját, jövőre Zoli atya hívó szavára sokkal többen fogjuk járni az  „ÖRÖM ÚTJÁt” Kálváriánkon!

És még egy fontos gondolat: „ A Fény útja, egy olyan társadalomban, amely a szorongást és a megsemmisülést hirdetve magán hordozza „a halál kultúrájának” jelét, ösztönzést adhat, hogy létrejöjjön „az élet kultúrája”, egy kultúráé, ami nyitott a hit bizonyosságaira és a remény várására.”

(Az összefoglaló második része, jellemzően a Magyar Kurirban idézett  „Szaléziak.hu” forrásból ered.)

M.E.