31 okt
2018

Az elhunytakra emlékezünk

November az egyházi év utolsó hónapja, éppen ezért az elmúlás, a halál és az örök élet áll az egyházi gondolkodás középpontban. Miközben megemlékezünk az elhunytakról, és gondolkodunk az életük kifutásáról, a saját életünk értelme, célja is a gondolkodásunk előterébe kerül. De miként álljunk hozzá a halálhoz?

Ha jól akarunk erre a kérdésre válaszolni, az elmélkedésünket Ádámnál és Évánál kell elkezdenünk, vagy még korábban, a teremtés kezdeténél. Hitünk tanítása, hogy mindent Isten teremtett a semmiből, tudományos szemmel nézve felvet olyan részletkérdéseket, amik a filozófia és a fizika határterületein mozognak. Ha ugyanis mindent Isten teremtett, akkor az időt is. Ha pedig az időt is Ő teremtette, akkor mi volt az idő kezdete előtt? Értelmes-e egyáltalán feltennünk ezt a kérdést, kaphatunk-e rá helyes választ? Tényleg ingoványos talajon járunk, amikor ezekről a kérdésekről gondolkodunk. Egy dolog azonban biztos: ha az idő is teremtmény, akkor Isten az időn túl létezik, azaz mondhatjuk azt, hogy az örök jelenben. Tehát ő nem a múlt vagy a jövő istene, hanem a jelené. Márpedig ha neki csak jelene van, nincs az idő keretei közé zárva, akkor mondhatjuk, hogy Ő most is teremt. A klasszikus teológia ezt úgy fogalmazza, hogy Ő a világot kezdetben megteremtette, most pedig fenntartja (nem engedi a semmibe hullani) és kormányozza (beleszól a történésekbe, az imáink hatékonyakká válnak ezáltal). Az élet és halál szempontjából pedig mindez azt jelenti, hogy Ő egyszerre látja a születésünket, életünket, halálunkat.

Tudjuk, hogy az emberi történelem véges. A teremtéskor elkezdődött, és Jézus második eljövetelével ér véget, amit nevezhetünk a világ beteljesülésének, világvégének, apokalipszisnek, végítéletnek. Az emberek a történelem folyamán ugyanis sok elnevezést aggattak erre az eseményre. Mindazoknak, akik akkor élnek, élünk, abban a pillanatban számot kell adnunk a tetteinkről, és eldől, hogy Isten boldogító közelségében élhetünk-e az örök jelenben, a mennyben, vagy Tőle távol, a rideg, szeretet nélküli valóságban, amit pokolnak nevezünk. Mindazok, akik nem élik meg a világ beteljesülését, ugyanúgy elnyerik örök sorsukat, ítélet alá esnek, nekik azonban a haláluk nem egy pillanat, hiszen az ember halála egy órákig tartó hosszú esemény. És ez az út, a kilépés az örök jelenbe, lehet fájdalmas, de lehet, hogy meg sem érint bennünket. Ezt hívjuk tisztítótűznek, amikor kiég belőlünk minden, ami nem méltó Istenhez. Tehát itt harmadik lehetőségként nemcsak a mennybe vagy a pokolba kerülhetünk, hanem a tisztítóhelyre is, ami gyakorlatilag a fájdalmas út a mennyországba. Ezt a halálunk végén történő döntést különítéletnek hívja a teológia, ami Isten szemszögéből egybeesik a végítélettel, de annak csupán személyes formája.

Nekünk, akik elhunyt szeretteinkre emlékezünk, azonban nemcsak az a fontos, hogy mi történik azokkal, akiknek a földi élete véget ér hanem az is, hogy hogyan tudunk kapcsolatban maradni. A pokol rideg magányát nem tudjuk feloldani, a tisztítótűzben lévőkért azonban tudunk imádkozni, szentmiseáldozatot bemutatni, búcsúkat nyerni értük. Az üdvözültek boldog közössége sem egy elszigetelt csoport, hiszen ők a megdicsőült egyház tagjaiként imádkoznak értünk is és a tisztítótűzben szenvedőkért is. Reményünk szerint egyszer majd mi is közéjük tatozhatunk, és akkor újra együtt lehetünk elhunyt szeretteinkkel.

Ezekben a hetekben, amikor megemlékezünk elhunytjainkról, újra tudatosítanunk kell, hogy összetartozunk. És miközben mi is kérjük az ő közbenjárásukat, mi is imádkozzunk értük! Mivel ők már nem az idő keretei közé zárva élnek, minden imánk, mindenkor végzett áldozatunk hatékony számukra. Éppen ezért mindenkor tehetünk értük, hogy a tisztítótűz minél kevésbé érintse őket. Az ima mellett fontos az áldozathozatal, áldozatbemutatás. Jézus áldozatában, a szentmisében nagyon sok kegyelmet nyerhetünk számukra, ezért ajánljunk értük szentmiséket!

És van még egy lehetőségünk az ő segítésükre, hiszen elhunytjaink számára búcsút is nyerhetünk azáltal, hogy a kegyelem állapotában (gyónás és áldozás után, minden bűntől mentesen) imádkozunk a Szentatya szándékára egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet, és elvégezzük a búcsúi cselekedetet. Erre az időszakra két ilyen is fenn van tartva: Mindenszentek napján déltől halottak napja éjfélig templom és kápolna látogatása, valamint Mindenszentek nyolcadában temető- vagy kripta látogatása. Éljünk ezekkel az Egyház által kínált lehetőségekkel!

Zoli atya