Az egyházi év 1. – Bevezetés és Advent
A keresztény ember számára az idő nem csupán események egymásutánisága, hanem olyan folyamat, amelyben Isten műve megvalósul, lehetőség, amelyben az ember Isten terve szerint tudja berendezni az életét. Az egyházi év az időnek olyan része, amelyben Isten műve kibontakozik. Az Egyház évről évre végiggondolja és jelenvalóvá teszi benne a megváltás titkát a teremtéstől egészen az Egyház születéséig.
A II. Vatikáni Zsinat a liturgikus évet körforgásnak nevezi, amelyben kibontakozik Krisztus egész misztériuma. Ugyanúgy, ahogy a polgári év, a liturgikus év is hétköznapokból és ünnepnapokból, ünnepkörökből áll. Hat részre osztjuk az egyházi év megfelelő időszakai szerint: A karácsonyi ünnepkör készületi ideje az advent, ünneplése a karácsonyi idő; a húsvéti ünnepkör készülete a Nagyböjt, ünneplése a Húsvéti idő; a fennmaradó két köztes időszak az évközi idő két része.
Az egyházi év adventtel kezdődik, és már ez is egy fontos üzenet, hiszen a keresztény ember adventi ember, Krisztus várásában él. Az adventi idő feladata, hogy nyitottá, éberré váljunk Krisztus eljövetelére. A liturgiában is várakozunk. Maga az advent (lat.) kifejezés eljövetelt jelent. Jézus Krisztus eljövetele beteljesítette a messiási ígéreteket, hogy Isten megszabadítja az embert bűneitől, és üdvösséget ad számára.
Ádventben az Atya ígéreteire emlékezünk, de várjuk azt is, hogy életünk végén és a végítéletkor találkozunk az Atya Küldöttével, Jézussal. Ezért többféle értelemben is beszélhetünk ádventről. A középkorban élt lelki élet mesterei négyféle eljövetelről beszéltek. Az első eljövetel volt a történelmi eljövetel, amikor Jézus megszületett, eljött a test harmatában. A második eljövetel minden liturgikus év ádventje, amikor Jézus születésére emlékezünk. Ilyenkor Jézus eljön a kegyelem harmatában. Az Egyház tanítása szerint Jézus eljön halál utáni külön ítéletkor is, vagyis a halál tusájában. Ez a harmadik eljövetel. Végül negyedszer Jézus Krisztus eljön az idők végén, a feltámadáskor, vagyis az ítélet tüzében.
A kinyilatkoztatás szerint az Istenre való várakozás mindig megtérést kíván az embertől. A megtérés legfontosabb jellemzői az imádság, a bűnbánat és a jócselekedetek, így az adventi készületünkben ezek állnak a középpontban.
A liturgikus várakozásnak is vannak sajátosságai: a roráté misék, a dísztelen oltár, az orgonát csak az ének kíséretére használjuk, nagyobb ünnepeken a Dicsőség elmarad és a liturgikus szín a viola. Kivételt képez advent harmadik vasárnapja az un. öröm vasárnapja, amikor van dicsőség, és a liturgikus szín a rózsaszín. Az Egyház az öröm vasárnapjával jelezni akarja, hogy Jézus Krisztus eljövetelére való várakozás nem reménytelen, hanem örömteli várakozás, mert Krisztus biztosan eljön.
Korunkban különösen is fontos az adventi várakozás, hiszen a ma embere nem szeret várakozni, mindent azonnal szeretne megkapni. Ez erősíti a fogyasztói szemléletet, és azt okozza, hogy a várakozás vásárlássá silányul, az ünnep pedig valódi találkozás helyett üres díszletté. Fontos, hogy legalább mi keresztények értékeljük a várakozás adta lehetőséget, hogy az ünnep valódi ünneppé válhasson.
Zoli atya