21 nov
2018

Velünk élő hagyomány- Lipót-nap Budafokon

Az 1136. november 15-én elhunyt Szent Lipótra, és az őt több, mint 250 éve templomuk védőszentjeként tisztelő városalapító ősökre is emlékeztek mindazok, akik november 18-án részt vettek a délelőtti fél tízes szentmisén és az azt követő agapén. A Wohner- és a Schleicher-kereszttől, valamint a rózsavölgyi Madonna-képoszloptól érkező három keresztalját és a többi hívőt ragyogóan tiszta templom fogadta, hiszen előző nap idősebbek és fiatalabbak a magas ablakoktól kezdve a padokon át a padlóig alaposan, fáradságot nem kímélve kitakarították az egész épületet, hogy a közösség méltó környezetben ülhesse meg a búcsúünnepet. A szentmisét Dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja celebrálta, aki szentbeszédében megemlékezett az egyházat, és különösen a szerzetesrendeket nagylelkűen segítő „kegyes őrgrófról”, Szent Lipótról is, aki, hogy a Német-római Birodalom és a Magyar Királyság közötti, akkoriban meglehetősen feszült viszonyt enyhítse, egyik fiát, Adalbertet összeházasította Álmos herceg lányával, Hedviggel. Az áldást követően a hívőket ízletes bableves, torta és pogácsa várta a cserkészotthonban, ahol a jó hangulatban elköltött ebédet követően a finom kávé, Prohászka-koktél és egyéb italok kortyolgatása közben a felnőttek ráérősen beszélgettek, a gyerekek pedig lelkesen ugráltak a nagy örömükre még le nem bontott trambulinon. Az összejövetel végén ki-ki azzal az érzéssel térhetett haza, hogy ha nem is minden külsőségben, de lelkiekben-szellemiekben tovább vittük eleink örökségét, erősítettük az Istenhez és az ő szeretetközösségéhez való tartozásunkat.

Turi-Bognár Judit