12 jún
2022

Töprengés a ránk bízottakról és a láthatatlanról

Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Morálteológia Tanszékének vezetője Értékekre nevelés címmel tartott előadást szülőknek, pedagógusoknak, hitoktatóknak június 10-én, pénteken az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) budapesti campusán.

„A serdülőkorról szólva Papp Miklós hangsúlyozta: a fiatalok életük ezen időszakában rengeteget szenvednek szüleiktől, önmaguktól, a világ miatt, ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a szenvedés érlelni is képes, valamint érzékenyebbé tehet mások gondjai iránt. A nevelés célja, hogy a gyermekből érett felnőtt váljon, tehát a serdülőnek ki kell lépnie életállapotának burkából. A szülőknek pedig védeniük kell a serdülőt, aki élete leglabilisabb időszakában van, könnyen befolyásolják ideológiák, és ennek anatómiai okai is vannak: az agy úgynevezett „humán” területe (a homloklebeny része) 24–26 éves kor előtt még nem „kész” teljes mértékben; a „kockázatkereső” agyi központ már igen.” A Magyar Kurír teljes beszámolója ITT olvasható.