Főoldal

Bartos Mihály:
Promontor (Budafok) népszokásai

A helytörténeti kutatások eddigi eredményeit felhasználva, a polgári év rendje szerint, idézzük fel a településalkotó, templomépítő sváb őseink - mára többségében már feledésbe merült - főbb népszokásait, melyek egykoron alapjaiban határozták meg hitüket, gondolatvilágukat, és ezen keresztül mindennapjaikat, cselekedeteiket, erkölcsüket is.

© Nota bene! Jelen írás a Szerző tulajdonát képező, kiadásra előkészített könyvének alapján készült, egészének, részeinek vagy tartalmának bármilyen felhasználása csak a Szerző, vagy a könyvet kiadó Savoyai Jenő Asztaltársaság előzetes, írásbeli hozzájárulásával és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. Hozzájárulás kérhető: bartosmj gmail.hu vagy 1775 Bp. Pf. 56. postai címen.

Január - Február Húsvéti ünnepkör Március - Április
Május - Junius Július - November Ádvent - Karácsony

Nagyböjt (Fastenzeit)

A Szent Negyvennap (lat. Sacra Quadragesima).

A Húsvét előtti 6. vasárnapot megelőző szerdától, a Hamvazószerdától Nagycsütörtök estéjéig, a mise megkezdéséig tartó testi böjt és lelki bűnbánat, megtisztulás időszaka, felkészülés a Húsvétra. A nagyböjt öt vasárnapból és az azokat követő köznapokból áll.

Nagyböjt első vasárnapja (Funkensonntag)

Promontoron ezen a napon forgács-fánkot (kraa(d)lti Krupf) sütöttek, amelyet"Prauntkrupf"-nek is neveztek.

Kántorböjtök

Az évnegyedes időkben a "kántorböjti napok" eredetileg hálaadó napok voltak a négy évszak egy-egy hetében. Nagyböjt első hetének, Pünkösd hetének, szeptember harmadik hetének és Ádvent harmadik hetének szerdája, péntekje és szombatja az imádság, a böjt és az alamizsna napjai voltak. A magyar elnevezés: 'kántorböjt', a latin négyes szám (quattor tempora a.m. négy idő, időszak, évszak) szavának népetimológiai deformálódása, eltorzulása.

Úgy tartották, hogy kántorböjt idején és a feketehéten ahol ágyneműt váltanak, ott elpusztulnak a marhák.

Feketevasárnap (Passionssonntag)

A Nagyböjt ötödik vasárnapjának hagyományos latin neve: Dominica de passionie (a szenvedés vasárnapja), magyar régies neve: Feketevasárnap, s ez volt a Szenvedés időszakának (Tempus passionis) megnyitása, ezért passiovasárnapnak is nevezik. Ettől a naptól gyászfátyollal takarják el a templom ékességeit, képeit, és a feszületeket.

A régi promontori öregek úgy tartották, hogy aki ilyenkor tiszta alsó ruhát vesz, annak egész évben sok bolhája lesz.

Virágvasárnap (Palmsonntag)

A Húsvét előtti vasárnap, a Nagyhét ünnepélyes megnyitása a Virágvasárnap (lat. Dominica 'in palmis de passione Domini' a.m. pálmavasárnap az Úr szenvedéséről) vagy más néven Pálmavasárnap, amely Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe. A pálmát nálunk a barka helyettesíti, amit az Egyház ezen a napon szentel.

A régi promontoriak a megszentelt barkát (Polmpuschn) otthon szétosztották, jutott belőle a szentképek mögé, a padlásra, az istállóba és a temetőbe is. Sokan három "Polmkhazl"-t nyeltek éhgyomorra, hogy torokbaj ne érje őket.

A szentelt barkát igen jó villámhárítónak tartották. Égiháború idején a parázsra dobtak belőle abban a hiszemben, hogy füstje elűzi a villámokat. Gyógyításra felhasználva, a szentelt barkát elégették, a parazsat szentelt vízbe szórták és ezzel a vízzel mosták le a betegeket.

Úgy tartották, aki Virágvasárnap, Nagypéntek és Húsvétvasárnap napfelkelte előtt a szabadban öt miatyánkot mond el, az az egész évben nem lesz lázas.

Három szent nap

A Húsvéti misztérium ünneplésének, s az egész évnek a központi időszaka a Nagyhét (Hebdomada major, Hebdomada Sancta) három szent napja (lat. Triduum sanctum): Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat.

Nagycsütörtök (Kardonnerstag)

Coena Domini (lat.) az Úr Vacsorájának napja, az Utolsó Vacsora emlékének ünnepe, az Oltáriszentség alapításának napja. Ezen a napon elnémulnak a harangok, a templom csengői és az orgona is, valamint az oltárokat megfosztják terítőiktől, gyertyatartóiktól az Üdvözítő szenvedése miatti gyász jeléül. Ezt a napot a népnyelvben Zöldcsütörtöknek is nevezik. Ugyanerre a napra a Sírócsütörtök elnevezés is ismert, t.i. hagyományosan ezen a napon fogadták vissza az Egyházba a vezeklőket.

Az elnémult harangokat ez idő alatt a kereplő (Raatschn) pótolta, melyet a toronyban illetve a faluban forgattak. A helyi fiúk - életkoruktól és fizikai erejüktől függően - különböző nagyságú kereplőkkel, 4-5 fős csoportokban, a Raatschmaast (kereplőmester) vezetésével járták az utcákat.

A kerepelés Nagycsütörtökön reggel 7 órakor, déli 12 órakor és este 7 órakor volt. Nagycsütörtökön, a legelső kerepeléskor ezt mondották: "Hoop, hoop, hoop mi raatschn ta glauckn fuet." (Mi elkerepeljük a harangokat!)

Az emberek a Gründonnerstag szóból (zöldcsütörtök) arra következtettek, hogy ezen a napon zöld ételt (mezei salátát, parajt) kell enni, és a nagycsütörtöki tojásokat még aznap felhasználták, hogy a tyúkok jobban tojjanak.

Nagycsütörtökön este minden jóravaló családban lábat mostak annak emlékére, hogy az Üdvözítő is így cselekedett tanítványaival. A Szent Lipót templomban még a XX. század 50-es éveiben is a pap ezen a napon 12 ministránsnak mosott lábat a szentmise keretében.

Nagypéntek (Karfreitag)

Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje.

A Szent Lipót templomban ezen a napon reggel 9 órakor csonka mise volt. A mise kezdetekor bezárták a templom kapuját, a mise alatt nem lehetett bejönni, illetve kimenni.

Nagypénteken nem dolgoztak a mezőn és a szőlőben, nehogy megzavarják az Úr Jézus nyugalmát. Ezen a napon az emberek nagyon keveset ettek és zsírt sem fogyasztottak. Voltak, akik egy falatot sem ettek, sőt a férfiak is lemondtak a borozgatásról.

Ezen a napon nem volt szabad mosni, sem meszelni. Úgy tartották, ha Nagypénteken keresztelés vagy temetés van, akkor a jég elveri el a termést.

Délután 3 órakor sajátos szövegmondással kerepeltek. Ebben az időpontban indult a Szent Péter és Szent Pál kápolnától a Stáció-lépcsőkön, a Kálváriára (Kaalvarienberg) a keresztúti ájtatosság.

Nagyszombat (Karsamstag)

Urunk, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. A templomokban ezen az estén tüzet és vizet szentelnek, majd "visszatérnek" a harangok és megszólalnak újra a templom csengői, valamint az orgona is, hirdetve Jézus feltámadásának dicsőségét.

Nagyszombaton reggel 9 vagy 10 órakor volt az utolsó kerepelés. A nap ünnepi fénypontja az esti szentmise és az azt követő gyertyás feltámadási körmenet volt, melyben a hívők megmutatják a világnak a halottaiból feltámadt Jézust.

Húsvétvasárnap (Ostersonntag)

Húsvét az "ünnepek ünnepe", melyen Urunk feltámadását és megváltásának teljes isteni titkát, az egész húsvéti misztériumot ünnepeljük. Krisztus legyőzte a halált, a sötétség felett a Világosság diadalmaskodott.

Ezen a napon kalácsot, sonkát, tojást visznek a templomba szentelni. A gyerekek (cukor vagy csokoládé)tojást, mézeskalácsot, kaptak ajándékba.

Húsvéthétfő (Ostermontag)

Az Emmausz faluban történt vendéglátás emlékünnepe, ahol Krisztus kenyeret tört és adott át tanítványainak.

A locsolás (Anspritzen) napja, ahol a fiúk a locsolásnál "frisch un xunt"-ot (ép és egészséges) mondanak. "Am Ostermontag gehen wir eben aus, Emmaus!" (Húsvéthétfőn kirándulunk és Emmauszba megyünk!) mondták a régi promontoriak, és a Virágvasárnapon szentelt barkákat ekkor vitték ki a szőlőbe és a mezőre.

Áldozócsütörtök (Auffahrtstag)

A Húsvét utáni negyvenedik nap, Urunk mennybemenetelének ünnepe. A magyar "áldozócsütörtök" elnevezést a Húsvéti szentáldozás elvégzésének utolsó határidejéről - mely 1915-ig ezen a napon zárult - kapta.

Úgy tartották a régi promontori öregek, hogy aki áldozócsütörtökön varr, azt üldözni fogja a villám.

Pünkösd (Pfingsten)

A Húsvét utáni ötvenedik nap, a Szentlélek eljövetelének és kiáradásának ünnepe, az Egyház születésnapja. (Görög neve 'pentékoszté', ami azt jelenti 'ötven'.)

Promontoron Pünkösd reggelén kinyitották és nyitva tartották az ablakokat, hogy a Szentlélek átjárja a szobákat.