31 márc
2019

Rózsák megáldása laetare vasárnapján

Rómában a pápa nagyböjt negyedik vasárnapján mindig a jeruzsálemi Szent Keresztről nevezett
bazilikában misézett. A tízedik századtól kezdve elterjedt egy szokás, a rózsák megáldása.
Kezdetben a nép körmenetben virágokat vitt a bazilikába,ezzel ünnepelték a tavasz győzelmét a
tél fölött. A bizánci liturgiából átvéve a pápa rózsákat áldott meg, és azt a bazilikában kereszt-
ereklyéhez helyezte el. Ezzel akarta a kereszt előtt elvégezni azt a szolgálatot, amit Mária
Magdolna tett, amikor illatszerrel megmosta Jézus lábát. III. Ince pápa (1198-1216)
örvendezésünk jelképéül  állította a rózsát, amelynek színében szeretet, illatában öröm van.
Színe gyönyörködtet, illata pedig pihentet. III. Honorius pápa (1216-1227) a rózsa színéről
értekezve elmondja, hogy abban két szín van: a fehér és vörös. A fehér Krisztus ártatlanságához
és szüzességéhez illik, a vörös pedig a reá váró véres halálhoz. A két szín együttese tehát
felkészít húsvét ünneplésére.
Fellegi Béla