26 nov
2018

Krisztus, a világmindenség királya

Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, mint királyt ünnepeljük. Maga az ünnep tartalma, hogy Jézus Isten országának vezetője, az Újszövetségben is megtalálható. Amikor Pilátus vallatja őt, akkor mondja, hogy „az én országom nem ebből a világból való”.

Az ünnep kötelezővé az 1925-ös szentév lezárásakor vált, aminek a mottója: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában”. Ezzel azt akarták kifejezni, hogy Isten országa már itt a földön elkezdődik, és ennek az országnak vezetője Jézus. Ennek az országnak a kibontakoztatásán munkálkodik minden keresztény. A szentévre való készület keretében a világon mindenütt a legmagasabb hegycsúcsokon kereszteket és Krisztus szobrokat állítottak. Ezek közül kiemelkedik a 7 méter magas Béke-Krisztus szobor az argentin-chilei határon, amit a határvita lezárulásakor állítottak, valamint a 38 méter magas Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus szobra, amelyet eredetileg Brazília függetlenségének 100. évfordulójára terveztek átadni.

Az ünnep mai üzenete, hogy bármi is történik a világban körülöttünk, mindig is Krisztus a világ Ura. Ő az, aki békét ad, aki harmóniát teremt, aki gondot visel az egyes emberekre és a népekre. Kérjük Őt népünkért, hazánkért, családjainkért!

Zoli atya