19 júl
2020

A HÁZASSÁG ÉS A CÖLEBSZ ÉLET

„Isten minden emberi személyt így szeret, és mindenkinek – akármilyen kockázatos ez – szabadságot adott, hogy képes legyen teljes szívéből, lelkéből és elméjéből viszontszeretni Őt. A legtöbb embert éppen a hitvesi és a szülői szeretet által akarja megformálni, hogy képessé váljon a szívből jövő, önzetlen, áldozatos szeretetre, hogy amikor halálában találkozik Teremtőjével, fel tudja ismerni Őt, aki csak Szeretet. Mégis meghív egyeseket már itt a földön arra, hogy egyedül Vele egyesüljenek, egyedül Annak ajándékozzák oda legbensőbb intimitásukat, aki életet ajándékozott nekik, aki Jézusban életét adta és Lelkét kitette értük.”

Roska Péter, a budapest-újpesti Szent József-templom plébánosa írását a Magyar Kurír közölte. A teljes szöveg itt olvasható.