Emlékeim szerint úgy kezdődött már évekkel ezelőtt, hogy mindnyájan a leendő katolikus óvoda mielőbbi építéskezdésében reménykedve, hétvégi munkát szerveztünk az építési terület kitisztítására (cserjék kivágása, lomtalanítás, melléképületek elbontása, ismeretlen pince feltárása stb.), de az is lehet, hogy ennél is korábban egy másik munkát szerveztünk. A lényeg az, hogy Keresztes Pali barátunkat kértük meg, szervezze meg a csapatot. Pali a személyes megszólításon túl, E-mail levélben is felkereste a szóba jöhetőket, mégpedig azzal a megszólítással, hogy „Kedves „kar”izmatikus testvéreim!” A meghívó szellemes szövege elérte eredményét, jelentős létszámmal, látható-, eredményes munkát végeztünk.

Azóta is, ha nagyobb erőt igénylő fizikai munkát kell végezni, mindig számíthatunk Pali szellemes meghívó levelére, és ezeknek mi „kar”izmatikusok általában nem tudunk ellenállni és eddig még mindig megelégedéssel zárhattuk a munkákat. A résztvevők létszáma általában tíz és harminc fő között mozog. Szóval nem vagyunk kevesen, és ez nagyszerű! Ez már igazán nevezhető közösségnek!

Hogy a kedves olvasó kedvet kapjon a csatlakozáshoz, azt is el kell mesélnem, hogy minden ilyen akció egy kis agapéval végződik, vagy ha hosszabb az együttlétünk, pihenésképpen leülünk egy kis falatozásra, és persze mindig van, amivel a torkunkat tudjuk öblögetni. Igyekszünk a munka befejeztével nem elrohanni, hisz a baráti beszélgetések erősítik kis közösségünket.

Hogyan csatlakozhatsz hozzánk:

  • a szükséges kellékekkel jelenj meg a megadott helyen, a megadott időben.
  • keresd meg Keresztes Pali „fő-„kar”izmatikust” és add meg E-mail címedet, hogy írásban is megtudj mindent a feladatokról.

Gyere, csatlakozz hozzánk! Munkáddal segítsd plébániánkat. Erősítsd közösségünket, Jézus Krisztus dicsőségére! Szolgálatoddal mutass példát!

Bp. 2018.12.01.

M.E.

Ízelítőül, Pali meghívó leveleiből:

2013 február.

Kedves „kar”izmatikus testvéreim. Itt a nagyszerű alkalom, hogy az idei tespedtségből kitörjünk és újra valami nagyszerűt alkothassunk. A hétvégi időjárás is predesztinál arra, hogy bevessük magunkat a pincébe és kitomboljuk magunkat. Miután jó felcsigáztalak Benneteket elmondanám, miről van szó. Zoli atya és a képviselőtestület is áldását adta a pince rekonstrukciójára. Hosszú folyamat és sok pénz szükségeltetik. Amin spórolni tudunk az a munkadíj. Amit  tudunk önerőből csináljunk meg. Most például a pince kitakarítását, lomtalanítását, alapfeltárást és a rétegvíz elvezető csatornarendszer feltárását kellene elvégeznünk. Szombat reggel jön egy konténer, amit mindenképpen meg kellene raknunk és még ami ezenkívül belefér.

Reggel 8.-tól kezdenénk, és ki ameddig tud marad. Szükség lenne pár lapátra, csákányra és két Talicskára. Aki tud hozzon hosszabbítót és mobil reflektort, hogy egyszerre több helyen dolgozhassunk. Ha tudtok olyanról, aki kiérdemelné, hogy közénk léphessen, szóljatok, hogy megkezdheti a próbaidőt. Hát akkor jó felkészülést a szombati találkozóra. Szeretettel üdv:  Keresztes Pali

 

2014.jan.

Karizmatikusok! ha azt gondoltátok, hogy messze van még a 2014, hát nagyot tévedtetek! Nyakunkon a téli szünet vége, bejgli-hurkák nőttek a derekatokon, ízületeitek csikorgását idehallom. Ez ellen tenni kell. Bár a téli sportok főszezonja van, egyházi kapcsolataim révén lehetőség nyílik a ” Szt.Lipót pincetriatlon”-ra benevezni. Az indulók száma a pályaméretek miatt limitált, ezért futamonként csak 20 fő indulhat. Az első futam indítása 2014.jan.04.8.30. a 15-75 éves korosztály számara. A felső súlyhatár nincs meghatározva. A hármas viadal (ásás, talicskázás, vésés) egyidejűleg, forgószínpad-Sszerűen zajlik, a szintidő 6 óra. A versenyzők lehetőséget kapnak a menet közbeni folyadék és energia utánpótlásra, az 55 foknál keményebb ital doppingvétségnek minősül és a versenyből kibukás veszélyével jár Segédeszközök használata megengedett. A nevezők érkezési sorrendben indulnak. Nagyobb létszámú jelentkezés esetén újabb futamot indítunk. Jelentkezés „Sportnemzet vagyunk” jeligére a Versenybizottságnál (Zoli és Sándor atyáknál és Pali nem atyánál

 

  1. november

Kedves Karizmatikusok!

Újabb kincskereső tanfolyamot indít Egyházközségünk. Zoli atya Müller Emil
al-szúszakértő segítségével régészeti gyakorlatra invitál bennünket Plébániánk kincsestárába a padlásra. Állítólag különleges rovar- és gombafajtákkal találkozhatunk, de egyéb meglepetésekben is lehet részünk.

E régészeti feltárás során több, az idők során rá rakódott réteget kell eltávolítani. A leletek megóvása érdekében gépi munka nem végezhető, ezért sok-sok óvatos szakavatott munkáskézre van szükség. A speciális lelethely miatt megfelelő porvédő ruházat, fejvédő, pormaszk és kesztyű szükségeltetik.

A Tanfolyam feltételei:

  1. nevezési határidő: 2018.nov.10. du.17-ig. Helyszűke miatt csak az első húsz érdeklődő jelentkezését tudjuk elfogadni.
  2. Személyi feltételek: erkölcsi bizonyítvány, plébánosi ajánlás
  3. Végzettség: szakirányú végzettség előny, de minimum óvodai nagycsoport.

4.Plébániánk támogatása miatt a részvétel ingyenes

  1. Juttatások: a feltárt leletek értékbecslése utáni %-os juttatás /alkohol fok/
  2. A tanfolyam időtartama: 2018.nov.10. 14-18 h-ig. Eső esetén tetőt biztosítunk.

 Kelt: Promontorium, 2018.nov.3.

A kincskeresés lázától égve üdv: Keresztes Pali nagycsoportos